Kiállítók

Nemes Galéria

A Nemes Galéria a 1980-as évek közepe óta foglalkozik képzőművészeti alkotások felkutatásával, értékesítésével, valamint szakértéssel, gyűjteményi tanácsadással. A galéria az elmúlt harminc év során a magyar műkereskedelem egyik meghatározó szereplőjévé vált, gyűjteményi fókuszát mindeddig a 19-20. századi klasszikus alkotások jelentették, mely az elmúlt években kiegészült a háború utáni korszak alkotóinak bemutatásán túl kortárs művészekkel is.

A Nemes Galéria 2023-ban megújult budai kiállítótere a változatos kiállítási anyagok mellett teret kíván nyújtani a festészetről szóló beszélgetéseknek, és a felnövő generációk művészeti oktatásának is. A galéria díjmentesen végez szaktanácsadást és értékbecslést, továbbá vállalja festmények művészettörténeti kutatását, szakvéleményeztetését. A művészettörténeti kutatásokban, a műalkotások szakvéleményezésében a legelismertebb magyar- és külföldi szaktekintélyek is részt vesznek.

A Füred Art Week képzőművészeti vásáron többek között Batthyány Gyula, Vaszary János, Iványi Grünwald Béla, Márffy Ödön, Méhes László, Bokor Miklós, Lakner László, Freund Vera, Mengyán András műveivel találkozhatnak a látogatók, illetve bepillantást nyerhetnek a galéria sokszínű kiállításainak anyagába is Lossonczy Tamás és Milasovszky László művein keresztül.

Elérhetőségek:

Cím: H-1024 Budapest, Szilágyi E. fasor 3.
E-mail: info@nemesgaleria.hu
Web: www.nemesgaleria.hu
Facebook: www.facebook.com/nemesgaleria
Instagram: www.instagram.com/nemesgaleri